,,Furcsa, ahogy az id� az ember f�l�tt tovamegy. Esem�nyek, emberek, gondolatok j�nnek �s mennek, �rz�sek hull�mzanak az ember lelk�n kereszt�l, azt�n egy id� m�lva nem marad bel�l�k semmi. Elkall�dnak szerte az �letben, mint apr� haszontalan holmik a h�zban.
Itt-ott valami leszakad az emberb�l, valami l�thatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajt�kilincshez, egy-egy ablakp�rk�nyhoz, rozoga padl�hoz, keskeny s�ta�thoz. Az ilyeneket eml�keknek nevezz�k, tisztelj�k �ket hosszabb-r�videbb ideig, a szerint hogy mekkora benn�nk a romantika. Azt�n sz�pen �s �szrev�tlen�l v�gk�ppen elmaradnak mell�l�nk, mint halk szav� r�gi bar�tok, vagy mint az �let, aki vel�nk indult s valahol egyszer lemaradt.”