Ez a nemzet az egész világ előtt bebizonyította, hogy a szabadságot egy nép, ha kell, súlyos áldozatok árán is, de kivívhatja.
  1848-49. súlyos csapás volt az osztrák Habsburg uralkodói házra, de nem csak a bécsi Habsburgoknak, Európa többi uralkodói házának is félelmetes volt. Annak érdekében, hogy ne győzzön a magyar forradalom és szabadságharc, mindent meg is tettek. Elbukott 1849-ben dicső harcunk a ruszki kozákok támadásai miatt, "de szellemét a tűz nem égeté meg".
  1849. október 6-án szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulóján Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet.
  Magyarország és Erdély teljhatalommal felruházott ura, Haynau táborszernagy 14 tagú haditörvényszéke tanuk meghallgatása, védők részvétele nélkül, két tárgyalás után olyan honvédtiszteket ítélt halálra, akik a szabadságharc kitörése előtt a császári és királyi seregben tényleges tisztként szolgáltak és a szabadságharc alatt tábornoki rangot értek el, vagy önálló seregtestet vezettek.
  E katonák sokban különböztek: néhányan forradalmárnak vallották magukat, mások csak esküjükhöz kívántak hűek maradni. A magyarokon kívül volt közöttük német, osztrák, lengyel, horvát, szerb; kisnemes, polgár és főnemes; dúsgazdag és vagyontalan; voltak közöttük barátok és ellenfelek, de egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s életüket áldozták.
Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos elsô magyar miniszterelnököt.

Aulich Lajos (1792-1849) Császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-tôl tábornok. Görgey híve volt, 1849. Július 14-tôl augusztus 11-ig ô volt az ország utolsó hadügyminisztere.

Damjanich János (1804-1849) Szerb határôrcsaládból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve volt. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, gyôzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is. Világos után ô is letette a fegyvert a cári csapatok elôtt.

Dessewffy Arisztid (1802-1849) Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetôrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján fôbelövésre változtattak.

Kiss Ernô (1799-1849) Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg fôparancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos fôhadiparancsnokká léptetik elô.

Knézich Károly (1808-1849) Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849. Márciusától a fôseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felsô-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.

Lahner György (1795-1849) Volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelô lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetôje, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt. 1849. Február 6-án tábornokká nevezték ki.

Lázár Vilmos (1815-1849) Volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától ôrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.

Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka elôbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitûnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit késôbb kiadták.

Nagysándor József (1804-1849) 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, ôrnaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetôrséghez. Kitûnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elô. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fôvezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé.

Pöltenberg Ernô (1813-1849) Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán ezredével együtt Magyarországra helyezték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ô közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételrôl. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták és 12 társával Aradon kivégezték.

Schweidel József (1796-1849) Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsbôl hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták.

Török Ignác (1795-1849) Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erôdítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ô volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erôdítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká.

Vécsey Károly (1807-1849) Császári tisztként ôrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta felszolgálatait. 1848 decemberétôl tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ô is letette a fegyvert a cári csapatok elôtt.

Palágyi Lajos : Az aradi vértanúk

Szabadságharcunk letûnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem gyôzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed’,
Fényeddel fényt hint késô századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ôk élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hû utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.