Az erődítmény létrejöttét a Csák nemzetségnek köszönheti, akik a tatárjárás elmúltával ezen a jól védhető helyen emeltették egyik erődített szállásukat, amely a következő évszázadokban a környező jobbágyfalvakat összefogó váruradalom központjaként szolgálta mindenkori urait. A Csák nemzetség vértesi ága, Márk előkelő és fiai az Árpád-ház kihalása után kezdettől Károly Róbertet támogatták országegyesítő hadjárataiban, így szembefordultak saját rokonukkal, a trencséni Csák Máté oligarchával. A győztes uralkodó azonban hatalmának megszilárdítása után mégis birtokcserére kényszeríttette Márk fiait, ezzel megakadályozva, hogy a központosított kormányzásra nézve veszélyessé válható újabb jelentős nagybirtok alakulhasson ki az ország szívében.
 A következő időszakban a győri királyi ispán az erődítményt honorbirtokként kezelte, vagyis a hivatali időszakának tartamára élvezhette az ide befolyó jövedelmeket. Az állandó pénzhiányban szenvedő Luxemburgi Zsigmond király Vitányt 1410-ben elzálogosította Hohenzollern Frigyes brandenburgi őrgrófnak. A 15. század közepén már a dúsgazdag Rozgonyi család kezén találjuk a kicsiny alapterületű magánvárat. Férfiágon való kihalásuk után II. Ulászló király Egerváry László horvát bánnak zálogosította el, de mivel nem kapta vissza a pénzét, később örökbirtokként jutott neki.
 Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd párthíveinek belső csatározásaiban a vár többször gazdát cserélt, de a legnagyobb veszélyt a törökök gyors dunántúli térnyerése jelentette. Mivel nem történt meg az akkori időszak haditechnikájának megfelelő, vagyis ágyúbástyákkal való kiépítése, már nem számították a komolyabb ellenálló képességű végvárak közé, így nem csoda, hogy a hódító törökök többször is bevették. Utolsó ostromára 1597 márciusában került sor, amikor Pálffy Miklós főkapitány csapatai foglalták vissza a pogányoktól, majd belátva annak tarthatatlanságát, puskaporral felrobbantották védőműveit.
 Vitány várában még eddig nem végeztek régészeti feltárásokat és helyreállításokat, ám a fennálló falak alapján viszonylagos képet alkothatunk felépítéséről. A hegynyereg keleti oldala felől vezetett az út az északnyugati sarkon kialakított kapuhoz, ahonnan egy keskeny falszoroson keresztül csigavonalban jutottak fel a kettős toronnyal övezett felsővárba. A két torony közötti udvaron még kisebb gazdasági épületek állhattak, ezeknek maradványai észlelhetőek, de az egykor pártázatos várfalak és tornyok is erősen rongáltak, a 16. század végi robbantásnak és az időjárásnak köszönhetően. A vár egyes részletein azonban még jól láthatóak a régi építőmesterek munkájának és az emeleteket elválasztó gerendáknak a nyomai.