Fangschaltung!
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

,,Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?"

Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2004-10-17
 
Ahol jártunk
Ahol jártunk : Vértesszentkereszt

Vértesszentkereszt

  2007.04.10. 12:40

Bencés apátság

A XII. századi alapítású kolostort az évszázadok során több rend is birtokolta. A bencések, esetleg a ciszterek és a domonkosok elenlétét bizonyítja több alaprajzi megoldása és a rá vonatkozó írásos adatok. Történetének éppen ez a vonatkozása teszi különlegessé, hiszen a településektől távol álló kolostor több féle szerzetesi koncepció megvalósításának is otthont adott. A török korban elhagyott kolostor álló romjai ma látványos képet nyújtanak a Vértes erdejében.
A Vértes hegységben elhelyezkedő bencés kolostort 1146 előtt alapította a Csák nemzetség a Szt. Kereszt tiszteletére. Az első kolostor templomát az 1210-es években újjáépítették, ekkor nyerte el ma is látható alakját. A háromhajós templom egyedi vonása, hogy a főszentély háromkaréjos elrendezésű, nyugati homlokzata két tornyos. Elképzelhető, hogy 1210 és 1240 között a ciszter rendhez került a kolostor, de ezt követően a késő-középkorban továbbra is bencés kolostor volt e helyen. A rend, számos kolostorához hasonlóan, a XV. század második felében az épületek már rossz állapotban voltak és a szerzetesek nem tudták megújítani kolostorukat. Ezért Mátyás király 1478-ban a hanyatlásnak indult kolostort az obszerváns domonkosoknak adta, akik a birtokukba került kolostorban csak 1505-ben alakították meg konventjüket. Ekkor újabb építkezésekre került sor, elsősorban a kolostor részben. 1541-ig működött ebben a formában. A kolostor kerengőjének sarkánál kis kápolna állt, amely eredetileg a közeli település plébániatemploma lehetett. Ezt a kis templomot a domonkosok belefoglalták a kolostorukba. A török korban a kolostort elhagyták, jelentős álló romjai azonban napjainkig megmaradtak. Jelentős régészeti ásatás tárta fel a kolostor korábbi maradványait. A műemléki helyreállítás eredményeként látogatható a Vértes erdejében álló látványos templomrom.

 

 

,,S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!" "

Hírlevél feliratkozás
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Linkek
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!